Koncerttel és harapnivalóval várják a tárnoki nyugdíjasokat október 1-jén délután öttől a Heinrich Antal Házban: Lukács László polgármester köszöntője után Matyi és a Hegedűs szórakoztatja majd az időseket.
Csőzik László, Érd polgármestere a Cseh Nagykövetségen járt, ahol találkozott az Érdhez hasonló elhelyezkedésű, a cseh fővárostól Prágától 60 kilométerre található agglomerációs település, Kolín polgármesterével is, az egyeztetésnek köszönhetően pedig Érd és Kolín testvérvárosok lehetnek.
Lejárt az együttműködési megállapodás az Érdi VSE és a 5 Stars SE között, ezért az új idényre új alapokra helyezték a futsalt az Érdi VSE-nél, amely a Szent István SE-vel fúzionálva indul el a harmadosztályban és célja az NB II-be jutás.