Elindult a jelentkezés a Giro d’Italia Nagy Rajt 2022 önkéntesei számára, és a mai nappal kezdetét veszi az eseményhez kapcsolódó toborzó kampány is - írja a Tárnoki Tények.
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Ebből az alkalomból rákövetkező nap szemétgyűjtést rendeznek Tárnokon és környékén. Ez már a harmadik ilyen akció.
Április 6-án kezdődik a Horgász sétány, a Kossuth, Sport, Szív és Gerle utcák portalanítása Tárnokon – hívta fel a figyelmet Lukács László polgármester, aki beszámolt arról is, hogy a település 300 millió forintot nyert a „Kerékpárral Tárnokon – a biztonságosabb közlekedésért!” pályázattal.
Koósné Haris Edina, a Tárnoki KÖSZI ügyvezetője volt a vendége az ÉrdFM 101,3 Bundáskenyér című műsorának. A KÖSZI, a Tárnoki Közösségi Színtér Nonprofit Kft, különvált a település üzelemtetéstől, kizárólag a közművelődéssel foglalkozik, és a Heinrich Antal Házat és az Ifjúsági Házat tartja fent.
Napokon belül elkezdődnek az előkészítő munkálatok, majd a tervek szerint május közepén kezdik kialakítani az útfelületet a Vadlúd utca–Zámori út–Sóskúti út–Rákóczi Ferenc út csomópontban, ahol a kivitelező terve szerint még idén elkészülhet a körforgalom.
Megkezdődött a Dózsa György út és a Sport utca kereszteződésének átépítése Tárnokon, és a vasúton túl is elkezdték az aszfaltút határainak kijelölését - írja a Tárnoki Tények.
Április 27-én 17 órától tájékoztatót, május 9-én, 10-én, 11-én és 12-én pedig nyílt napot és játszódélutánt tartanak a Mesevár Óvodában és telephelyein Tárnokon.
A napokban született meg az a döntés, hogy a kormány újabb 300 millió forinttal támogatja a tárnoki kerékpárút-hálózat fejlesztését – számolt be róla közösségi oldalán Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője.
Áprilisban jóformán egymást érik a programok a tárnoki Heinrich Antal Háznál, hiszen kiállítás, véradás, színdarab, koncert, csillagászati és irodalmi klub és jam party is lesz.