A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta és őrizetbe vette azt a férfit, aki a gyanú szerint több autót is feltört a főváros XXII. és XI. kerületeiben is.
A napokban megjelent a Magyar Nemzeti Bank hivatalos jelentése, amely szerint 2021 második negyedévében a vidéki városokban nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak – hívta fel a figyelmet a Duna House ingatlaniroda közleménye.
A Bem téren már november 9-én elkezdi kihelyezni a karácsonyi díszvilágítást az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely emellett a Béke téren parkolót, a Kálvin téren pedig utat állít helyre.
Októberben ünnepelte fennállása 150. évfordulóját a Magyar Sportlövők Szövetsége, amely Százhalombattán, a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban tartott közgyűlést.
Az állandó programok mellett ismét mozgalmas időszak elé néznek Tárnokon, a Heinrich Antal Házban, ahol az irodalomtól kezdve az improvizációs esten keresztül az adventi koszorú készítésig számos programot rendeznek novemberben.