Javában készülnek az érdi úszók a március végi országos bajnokságra. Magó Gábor vezetésével a felkészülés közepén járnak Barócsai Petráék, akiket két edzőtábor között látogattunk meg.
Az Érdi VSE tíz tollaslabdázója vett részt az U13-as és U17-es korosztályok számára Pécsen rendezett Multi Alarm Kupán, ahol Kis-Kasza Miklós révén két érmet szereztek.
Az M4 Sport Kézilabda Magazinjában a Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe jutó csapatok képviselői kisorsolták a sorozat elődöntőinek párosításait.
A Budapesti Honvéd SE érdi szakosztályának mindkét korosztályos együttese győzelemmel kezdte meg a rájátszás küzdelmeit. A 2005-ösök Bereczki Zsolt nyolc (!), a 2007-esek Szakács Péter öt góljának köszönhetően nyertek.
Hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Delta RSE Érd női röplabda csapata. Az NB II Közép csoportjának rájátszásában Dömötör-Mátrai Beáta együttese Közgáz SC-t verte három szettben.