Váratlanul elhunyt, életének 73. esztendejében, Hancsovszki János fotóriporter, fényképész mester, az Érd és Környéke Ipartestület alelnöke. FRISSÍTVE.
Idén is meghirdeti a szabadságharc eseményeit, történelmi alakjait feldolgozó, diákoknak szóló rajzpályázatát a Szepes Gyula Művelődési Központ. Az alkotásokat három korcsoportban várják, a március 4-éig beadott munkákból - a szakmai zsűri javaslata alapján - kiállítást rendeznek a Szepesben.
Tájékoztatjuk budaörsi ügyfeleinket, hogy az elmaradt szelektívhulladék-szállítást 2019.01.25 ( péntek) és 26. (szombat) pótoljuk az itt fesorolt utcákban. Kérjük a tisztelt lakosokat, hogy a hulladékot az ingatlan elé szíveskedjenek kitenni, a plusz hulladékot áttetsző zsákban a kuka mellé helyezzék el, kollégáink azt is elszállítják.
Érden is lehet gyalogolni, kocogni, szaladni - ki ahogy bírja - a finn kezdeményezésű nemzetközi közösségi futás, a Yours Truly keretében január 27-én.
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és Felderítő Osztálya együttműködve a Gödöllői, a Monori, a Budaörsi és az Érdi Rendőrkapitányság munkatársaival, összehangolt akció keretében azonosította és elfogta azt két férfit, akik csalás bűntett elkövetésével gyanúsíthatók.