Február 16-án, az Érd Baseball Team U15-ös csapata izgatottan kelt útra, hiszen a szerbiai Újvidéken vett részt egy nemzetközi tornán, ahol nyolc együttes mérte össze tudását.
A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A szervezett utazások sokszínű palettáján különleges helyet foglal el a Teleki Sámuel Felfedező Klub, amely saját meghatározása szerint népszerű-tudományos tartalmú utazásokat kínál tagjaiknak, tehát azoknak, akik kicsit a nagy földrajzi felfedezők utódainak szeretnék érezni magukat, amikor útra kelnek egy-egy természeti értékekben, műemléki látnivalókban gazdag vidék felé.
Az érdi polgárőrök mindebből 2018-ban is kivették a részüket, és a tervek szerint az idei évben is sokat tevékenykednek majd Érd és a városlakók érdekében.
A művelődési központ kiállítási tematikájának két szála – de talán inkább három – találkozik aktuális tárlatukon. A fotó mint meghatározó műfaj rendre kiegészül az oktató alkotók, azaz a rajztanárok képzőművészeti tárlataival.