A Forbes magazin magyar kiadásának felmérése alapján továbbra is, már hatodik éve a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló, írja az MTI.
Negyedik hónapjába lépett az a Civil Licit, melyen az árverésre bocsátott termékekkel egy-egy érdi alapítványt, egyesületet támogathatnak a termékeiket elárverezők. Júliusban az adományok az autista gyermekek táboroztatását segítő Szikra Tehetséggondozó Egyesülethez kerülnek.
Város az, ahol nappal többen vannak, mint éjszaka. Érd ebből a szempontból is inkább alvóváros. Varga Illés Levente építész szerint nem is lesz soha klasszikus értelemben vett város. Bár ezzel sokan vitatkoznának, fenntartja a véleményét, hogy Érdnek nem kell székhelyszerepre törnie.
Limonádé, fröccs, grillételek, süti és jó zene. Ezek kellenek egy jó kis lazulós hétvégéhez. Erre július 3-án, pénteken már lesz is lehetőség, a város főterén, a Jelen/lét nyitó eseményén. A programkínálat igen változatos lesz.