Ingyenes telefonos applikációt készített a Diósdiak Diósdért csoport, amely megkönnyíti azon területek meghatározását, ahol Diósdon kötelező a maszk viselése.
Már tanévkezdéskor felkészültek az esetleges digitális oktatásra az érdi Gárdonyi iskolában. A bejelentett szigorítások így nem érték meglepetésként az intézményt, megvannak a személyi és technikai feltételek is – nyilatkozta Pintérné Bernyó Piroska igazgató az Érd Fm 101.3-on.
Az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény 2018-ban biztosította a közpénzek szabályszerű elszámolását, azonban a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése során maradtak fenn hiányosságok. Az integritási kontrollokat nem építették ki, így a korrupciós kockázatokkal szemben nem volt védett.
A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is.