Most több mint 4000 keresztnév közül választhatnak a szülők, az akadémia listáján egyre hátrébb kerülnek a bibliai eredetűek, de továbbra is népszerűek az ómagyar, valamint a távoli világokat idéző utónevek.
A helyi kínai éttermek aggódva figyelik a koronavírussal kapcsolatos híreket, a halálos áldozatok egyre növekvő száma mellett az is aggasztja az itt élő kínaiakat, ahogy felfokozódott a Kínával és a kínai emberekkel kapcsolatos előítéletesség.
Vagyonvédelmi roadshowal járják a településeket az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai. A cél, hogy megerősítsék a nyugdíjasok védekező rendszerét a csalókkal szemben.
Folyik a százhalombattai vasútállomás teljes körű rekonstrukciója, amely során új vizuális és akusztikus utastájékoztató rendszer is kiépül – írja a Százhalombattai Hírtükör.
Itt a bizonyítványosztás ideje. Sok gyermek abban az esetben, ha nem a szülők által elvárt teljesítményt hozza, retteg már a bizonyítvány kiosztása előtt, fél az otthoni következményektől.