Július 20-án tartja halászlé partival egybekötött családi napját az Érd és Környéke Horgászegyesület, amire szeretettel várják a baráti társaságokat, családokat – akár a főzőversenyre jelentkeznek, akár a közös, száz literes kondérban főzött halászléből kóstolnának.
A SPAR Magyarország idén májustól indította el webshopját. A jelenleg már Budapest teljes területén és 46 környező településen elérhető, egyre népszerűbb szolgáltatás megkönnyíti, gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a bevásárlást.
Ma 22 órakor kezdik annak a mozdonynak a visszaemelését és elszállítását, amely hétfőn délután kisiklott Érd nagyállomásnál. A műszaki mentés várhatóan vasárnap tíz óráig tart majd, a Velencei út érintett szakaszát is le kell zárni - tájékoztat honlapján a MÁV.
Szerda éjjel a Fácán köz és a Pacsirta utca sarkán lévő régi eternit főnyomó vezeték eltört, és a feltörő víz elárasztotta a környéket, többek közt a Batthyány iskola tornacsarnokát is. A több köbméter víz eláztatta a parkettát, a csarnok burkolata láthatóan teljes felújításra szorul.