A nyár ihlette ebben a hónapban a Csuka Zoltán Városi Könyvtár tematikus könyvválogatását. Így ezúttal sárga borítójú kötetek várják az olvasókat a forgóállványon.
A Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára idén is meghirdette a nyári olvasási kihívást: a diákok a (könyvtárosoktól személyesen átvehető) regisztrációs lapon szereplő szempontok szerint válogathatják össze nyári olvasmányaikat. Az akció nagyon népszerű, főleg az általános iskolások körében.
Szinte pontosan annyi fertőzöttet találtak hétvégén, mint egy héttel korábban: most 156-ot, azelőtt 155-öt. (Szombaton és vasárnap már nem tesz közzé jelentést az operatív törzs, így csak hétfőnként ismerhetjük meg ezeket a számokat.)
Tovább tart az áremelkedés az élelmiszerek körében – derült ki a Privátbankár augusztus elejei Árkosár-felméréséből, amit havonta végeznek el a nagyobb élelmiszerláncokban. Miután júniusban csúcsott döntöttek a felmérés árai, és júliusban volt némi visszarenddeződés, augusztus elején ismét gyorsult.
Mint korábban beszámoltunk róla, negyvenről húsz százalékra csökkent az érdi mammográfiai szűrésen megjelenő hölgyek száma, pedig az ingyenes és fájdalommentes vizsgálattal életet menthetünk. A nyári időszakban ugyan kicsit többen vannak, de még mindig kevesen veszik komolyan a szűrést.