Az Autómentes Napon a diósdi iskolákhoz gyalog, futva, rollerrel (esetleg apu vagy anyu) nyakában, de főként bringával érkezőket kis reggelicsomag várja majd az autómentes napon.
Szüreti programokkal, koncerttel, sétalovaglással várja családokat Simonpuszta szeptember utolsó hétvégéjén. Borászati, valamint hagyományőrző csikós és lovas karüsszel bemutató, kézműves kirakodóvásár, élőzenés szüreti bál és koncert szerepel a programok között.
Szívfutás néven indul hétvégén egy rekordkísérlet, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a mentősökre, illetve arra a munkára, amelyet a koronavírus-járvány alatt végeztek, végeznek. Az ország minden pontjáról várnak nevezőket erre a különleges futásra.
A Sulizsák Program keretein belül ruhagyűjtést szervezett a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola. A ruhákat hétfőn 7-18 óra között, illetve kedd reggel is le lehet adni, bármilyen, de legfeljebb 120 literes zsákban.
Székely Attila tűzoltó alezredest, az érdi katasztrófavédelmi kirendeltség osztályvezetőjét választották a legjobb hatósági szakembernek az idei Országos Tűzmegelőzési Vetélkedőn, a Pest megyei csapat pedig második helyen végzett. A részletekről a győztes mesélt az Érd FM 101.3-nak.