Ebben az évben is megemlékeztek a telekis diákok iskolájuk névadójáról, Teleki Sámuelről, a magyar felfedezőről, aki a Kenya északi részében járt első európai expedíció vezetője volt.
Tolerancia napot tartottak Tárnokon, a Szociális Gondozó Központ és a Szikra egyesület részvételével. Olyan térségi intézmények mutatkoztak be, amelyek a fogyatékkal élőket segítik. Cél volt az is, hogy enyhítsék azokat az előítéleteket, sztereotípiákat, amelyek a sérült embereket sújtják.
December 10-ig tart a Látni és látszani kampány, melyhez számos optikus és szerviz csatlakozott, előbbiek ingyenes látás- és szemüvegellenőrzés kérhető, utóbbiak pedig díjmentesen ellenőrzik járművünket.
Közel kétszer annyi pénzt fordíthat idén az önkormányzat az illegális hulladékhegyek felszámolására, mint tavaly: pályázati forrásból 37,2 millió forintot nyert Érd erre a célra. Ez az összeg elegendő lesz a város nagy részének megtisztítására.