Tovább bővült a Romics profilja

2021. március 1-től minden páratlan hét hétfőjén 16.30 és 19.30 között onko-haematológiai szakrendelést működtet a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben a Semmelweiss Egyetem I. Belklinikájának orvosa, Prof. Dr. Demeter Judit.

Mint azt a rendelő főigazgatója a közösségi oldalon ismertette, elsősorban leukémia, lymphoma, vashiányos vagy vas-túlterheléssel járó állapot, illetve vérsejtszám és vérkép eltérések esetén javasolják a szakrendelés igénybevételét.

Dr. Bárány Zsolt kitért rá, az érdi betegek jelentős része járt az I. Belklinikára, így nekik könnyebbség lesz, hogy már Érden is elérhetik a szakrendelést.

„Haemostaseológiai betegségekkel, terhességi thrombózissal a betegeket továbbra is az eddigi helyen látják el, őket egyelőre még nem tudjuk Érden fogadni” – jegyzi meg a főigazgató.

Az onko-haematológiai szakrendelés beutalóköteles, időpontot pedig kötelező foglalni, melyet a rendelő honlapján, azaz ide kattintva tehet meg.

A rendelés helye:
B133-as belgyógyászati rendelő