Perceken múló életek
Szombaton délelőtt egy idős férfi lett rosszul Érden, a Budai úton. A helyszínen lévők próbálták újraéleszteni a mentők kiérkezéséig - mire ugyanis megérkezett a szakszerű segítség, nem percek, hanem közel egy óra telt el, és a mentőautó egy mentőhelikopterrel együtt érkezett (az esetről bővebben itt írtunk).
A Bundáskenyér hétfő reggeli adásában Kónya Sándor, az érdi mentőállomás mentőtechnikusa elmondta: a szolgálat nagyon leterhelt (részben a Covid-helyzet miatt), és az, hogy mennyi idő alatt ér ki a mentőautó, attól függ, van-e szabad kapacitás. Ha nincs, előfordulhat, hogy hosszabb időbe telik egy-egy kiérkezés. Az érdi mentősöknek ugyanis ki kell vonulniuk Sóskútra, Pusztazámorra, Tárnokra, Diósdra, Százhalombattára Érden kívül, valamint az M6, M0, M7-es autópályákra, a megyehatárig. "Sokszor előfordul az is, hogy a területünkön kívülről kapjuk a riasztást, hiszen Országos Mentőszolgálat vagyunk. Ha a területünkön netántán nincs munka, riaszthatóak vagyunk máshová is, ahol épp szükség van a mentőautóra" - hangsúlyozta Kónya Sándor.
A területen a battai mentőállomást is hozzászámolva négy huszonnégy órás mentőautó dolgozik, ebből egy esetkocsi.
Az Országos Mentőszolgálat egyébként kapcsolatban áll az orvosi ügyelettel, és elvileg a mentőszolgálat riaszthatja az ügyeletet is, és fordítva. Ez azonban láthatóan ritkán történik meg: az Inter-Ambulance Zrt. 2021-es beszámolója (amit a csütörtöki közgyűlésen tárgyal majd a képviselőtestület) tartalmaz egy táblázatot a betegforgalom alakulásáról. A táblázat szerint tavaly nem fordult elő olyan eset, hogy az OMSZ-től az ügyelet egyetlen esetet is átvett volna.
Ehhez a sajnálatos esethez kapcsolódóan felmerül még a defibrillátorok kérdése is. Mint Gregus László képviselőtől megtudtuk, városunkban több helyen is van életmentő készülék. "Van az Érd Arénában, a Gárdonyi tanuszodában, a focipályán, a Kós, a VMG és a Bolyai, a Batthyány iskolákban, az Intersparban, a Tescoban, valamint több családorvosnál, de ezek az eszközök zömében csak akkor használhatók, amikor az intézmények nyitva vannak. Nincs defibrillátor a buszpályaudvaron, sem a MÁV-állomásokon" - hangsúlyozta Gregus László, aki elmondta azt is: a város hivatalos tájékoztatást szeretne kérni az Országos Mentőszolgálattól az eset részleteiről.
"A város egyébként gyorsan lépett: egy nyilvános defibrillátort helyezünk ki a napokban a főtéren, egyet pedig hamarosan Érdligeten" – zárta szavait Gregus László.
Mint értesültünk, az Érd Arénában és a Gárdonyi Tanuszodában lévő defibrillátorok éjjel-nappal igénybe vehetők, az intézmények gondnokai/őrei a nap minden órájában rendelkezésre tudják bocsátani a készülékeket. Az Aréna és a Tanuszoda szerepel az Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázisban is.

