Ötnapos erdélyi túra vár a kósos diákokra

Egy cserediákprogram keretében harminc bánffyhunyadi diák érkezett kísérőkkel három napra Érdre, majd pénteken negyven érdi diák indul egy ötnapos dél-erdélyi túrára.

Okos-Rigó Hajnal, a bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum magyar tagozatának igazgatója az Érd TV-nek elmondta, az erdélyi diákok harmadszor látogatnak el Érdre, illetve Magyarországra testvériskolájuknak, a Kós Károly Technikumnak köszönhetően.

A két éjszakát és három napot magába foglaló túrán a harminc bánffyhunyadi diák három kísérőjével előbb ellátogatott az Állatkertbe és megtekintette a Kós Károly által tervezett épületeket, majd a Hősök terén és a Vajdahunyad várnál is jártak. Április 5-én a Szépművészeti Múzeumban kezdődött a program, amely után Érdre látogattak a diákok, hogy a Magyar Földrajzi Múzeumot is megtekintsék, míg délután a szintén Kós Károly által tervezett Wekerletelephez is ellátogattak. Ezt követően az utolsó napon, április 6-án a Budai várat és a Parlamentet tekintik meg a diákok.

A cserediák program részeként pedig április 8-án negyven kósos diák utazik el kísérőivel egy dél-erdélyi túrára négy éjszakára és öt napra. Molnár Diana, a Kós Károly Technikum általános igazgatóhelyettese ezzel kapcsolatban elmondta, az intézményben a diákoknak ki kell érdemelniük a kiránduláson való részvételt, amely így motivációs erőt is ad a tanulóknak.

Molnár Diana ismertette, a dél-erdélyi túrának az „Egy életút állomásai – Kós Károly nyomában” nevet adták, hiszen ellátogatnak Aradra, a vértanúk emlékművéhez, aztán Temesvárra, Kós Károly szülővárosába, de megnézik Déva várát is, majd az első éjszakát Csernakeresztúron töltik egy bukovinai székely család panziójában.

Ezt követően nézik meg Vajdahunyad eredeti várát, majd ellátogatnak Nagyszebenre, ahol Kós Károly kisiskolás éveit töltötte. Ezt követően Gyulafehérváron át Nagyenyeden megnézik a kollégiumot és az 1848-49-es mészárlás miatt felállított emlékművet.

A második éjszakát Torockón tölti, majd ellátogatnak a tordai hasadékhoz és sóbányához, Kolozsváron pedig megtekintik Kós Károly sírját.

Mérán annál a Varga Györgynél szeretnék megnézni a Bivalymúzeumot, aki ismerte Kós Károlyt és temetésén a koporsóját is vitte – tudtuk meg Molnár Dianától.

A kósos diákok ezután két éjszakát Kalotaszentkirályon töltenek, majd a negyedik napon látogatják meg a bánffyhunyadi diákokat, a Varjúvárat és a felújított református templomot. Itt pedig este kürtőskalács- és népviseleti bemutató, valamint táncház vár a résztvevőkre.

Az ötödik, utolsó napon az érdiek Csucsán tekintik meg a Boncza-kastélyt, majd ellátogatnak az Ady Emlékmúzeumba, Királyhágóra és Nagyváradra is.