Orvosra és ápolóra támadt egy férfi Érden

Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki még a járvány kezdetén akart bejutni a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe, majd az ebben őt megakadályozni szándékozó orvosra illetve ápolóra támadt. A férfi tüdőszűrésre jelentkezett a munkaalkalmassági engedélyéhez.

A vádirat szerint az elkövető még 2020 márciusában szeretett volna egy mellkasröntgent készíttettetni az érdi egészségügyi intézetben. A bejáratnál közölték vele, hogy a járványügyi előírások miatt erre nem tudnak sort keríteni.

A férfi ekkor még ugyan elment, de rövid időn belül visszatért és be akart jutni az épületbe, oda azonban a korábban már közölt ok miatt nem engedték be.

Az elkövető ezen feldühödött, majd a bejáratnál létrehozott előszűrő pontot kikerülve mégis bement az épületbe. A belső bejárat előtt azonban útját állta egy orvos és egy ápoló azzal, hogy nem mehet tovább. A férfi erre mindkettejüket megtámadta és bántalmazta. Csak a segítségükre siető újabb alkalmazott és egy biztonsági őr segítségével sikerült végül az elkövetőt a sértetteknek földre kényszeríteni.

Az orvos és az ápoló a támadás következtében zúzott illetve horzsolásos, könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az Érdi Járási Ügyészség az elkövető ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat.