Online rajzpályázat a forradalom és szabadságharc tiszteletére

A Szepes Gyula Művelődési Központ idén online rendezi meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére kiírt rajzpályázatot. A művek ábrázolhatják a szabadságharc eseményeit, történelmi alakjait, illetve azt, hogy mit jelent ma számunkra a szabadság.

„Bármilyen kreatív megoldásra nyitottak vagyunk, akár kollázzsal, akár festéstechnikával akár grafikákkal is lehet pályázni. Idén is három korcsoportban várjuk a pályaműveket.”- fogalmazott Markoltné Perger Emília, művelődésszervező. „A 6-10 évesek az első kategória, ők az alsó tagozatosok, általában tőlük jön a legtöbb munka. Második korcsoport a 10-14 éves korosztály, a felső tagozatosok, ők már nagyon sok mindennel próbálkoznak, linómetszetekkel, pasztellkrétával, tussal készült alkotások is szoktok érkezni. A harmadik korcsoport a 14-18 évesek, vagyis a gimnazisták, szakközépiskolások. Nagyon érdekes, hogy egész másként látják már a világot.”

A díjátadást már tavaly sem tudták megrendezni, minden díjat postán jutattak el a nyerteseknek, ez idén sem lesz másként. A tárgyjutalmak főként rajzeszközök, a különdíjakat az Érd Ifjúsági Önkormányzat ajánlotta fel. „Nagyon várjuk a rajzokat, akik közel állnak a képzőművészethez és éreznek némi elhivatottságot, azok számára most itt a nagy lehetőség, hogy megmutassák magukat, hiszen minden kép felkerül a Szepes Gyula Művelődési Központ oldalára.”

Március 15-ig kerül fel a képanyag a művelődési központ oldalára, az összes kép fent lesz és külön jelölik a díjazottakat, illetve azokat a pályaműveket, amelyek a kiállításra kerülnek, ugyanis a legjobb alkotásokat kiállítják majd.

A rajzpályázattal kapcsolatban bővebb információt a Szepes Gyula Művelődési Központ honlapján találnak.

forrás: Érdi Tv