Ökumenikus istentisztelet az üldözöttekért

Ökumenikus istentiszteletet tartottak vasárnap délután az érdligeti református templomban, több felekezet részvételével, az ökumenikus imahét zárásaként. Ez alkalommal az üldözött keresztyénekért imádkozott a gyülekezet, az ő szenvedéseiket idézték fel kisfilmeken, történeteken keresztül.

Az istentiszteleten a liturgikus részt énektanulás, illetve két kisfilm bemutatása előzte meg, és szó esett a keresztyénüldözésről, valamint a közel-keleti keresztyénségről is. Az imádság és az igemagyarázat után az emlékfalhoz vonult a gyülekezet, ahol a felekezetek lelkipásztorai mondtak imát az üldözöttekért.