Női kézi: válogatott beállót igazolt az újonc

Elhagyja az élvonaltól búcsúzó Békéscsabai ENKSE-t és a következő idényben az újonc Budaörsöt erősíti a szerb válogatott beálló, Jelena Agbaba, aki a mögöttünk hagyott idényben a viharsarkiak egyik legjobbja volt a maga 93 találatával.

Mint a Budaörs honlapján bejelentette, a szerb válogatott beállóval egyéves szerződést kötött. Jelena Agbaba először a 2016/17-es szezonban játszott a magyar NB I-ben, amikor testvérével, Marijával Siófokra igazolt, ezt követően ugyan a fehérororsz HC Gomelhez igazolt és megfordult a lengyel SPR Pogon Szczecin csapatánál is, mielőtt 2019 őszén ismét visszatért Békéscsabára.

„A karrierem és a töretlen fejlődésem szempontjából ígéretes lépés a Budaörsre igazolás. A klubnál minden körülmény adott, hogy jó közösséget, remek csapatot alkossunk a lányokkal. Minderre nagy szükségünk lesz, hogy éles meccseket nyerjünk a szezonban és elérjük a céljainkat. Egykori siófoki játékosként jó emlékeim vannak a budaörsi csapatról, de válogatott csapattársam, Jovi is megerősített a döntésemben. A válogatottság mellett szüntelenül motivál, hogy a világ legjobbjaival játszhatok egy bajnokságban. Úgy gondolom, a legnagyobb erősségem a pályán, hogy az utolsó másodpercig megyek előre, támogatva a csapatomat, folyamatosan ki vagyok éhezve a győzelemre. Ha egységesek leszünk és kihozzuk magunkból a maximumot, biztos vagyok benne, hogy sikeresek leszünk.” – mondta Jelena Agbaba a budaorshandball.hu-nak.

Mint ismert, az NB I/B Nyugati csoportját százszázalékos mérleggel megnyerő Budaörs idei keretéből már tizenketten döntöttek úgy, hogy az élvonalba is kísérik az együttest, emellett Fehérvárról érkezik a jobbszélső, Szabó-Májer Krisztina.