Női kézi: újabb két kulcsjátékossal hosszabbított az ÉRD
Bár még fontos mérkőzések várnak az ÉRD női kézilabdázóira az idei szezonban, a háttérben már alakul a jövő évi keret kialakítása is. Mint beszámoltunk róla, előbb Horváth Roland vezetőedző, aztán négy saját nevelésű játékos, Csáki Lilla, Kiss Dorottya Zsófia, Kóka Mariann és Landi Gabriella, utánuk pedig Kopecz Barbara és Mód Noémi is hosszabbított.
Ezt követően a klub bejelentette, hogy nem sokkal a szezon előtt érkező kapussal, Kántor Kamillával, illetve az előző idény előtt érkező Paróczy Sárával is új szerződést írtak alá, melynek értelmében a két játékos a 2022/23-as idényben is az ÉRD-et erősíti.
„Egy másodpercig nem voltak bennem kétségek, hogy ha az ÉRD velem kívánja folytatni a munkát, akkor én azt nagy örömmel vállalom. Ugyanis a nyári érkezésem óta nagyon jól érzem magam itt a csapatban, ahol megtaláltam a helyemet. Örülök, hogy jövőre is bizalmat szavaznak nekem. Ami a célokat illeti, egyelőre ezt a szezont kell jól abszolválnunk, ezért mindent megteszünk a lányokkal”
– nyilatkozta Kántor a handballerd.hu-nak.
A házi góllövőlistán 65 találatával az előkelő negyedik helyen álló Paróczy Sára számára is egyértelmű volt, hogy Érden képzeli el a jövőt.
„Nem kellett sokat gondolkodnom, ugyanis nagyon örülök, hogy itt maradhatok a csapatban és erősíthetem továbbra is az érdi színeket. Azt gondolom, hogy összeszokott társasággá váltunk két év alatt és az a célunk, hogy jövőre már ne csak a bennmaradás legyen a cél, hanem a középmezőny. Szerintem az az erősségünk, hogy védekezésben és támadásban is csapatként tudunk funkcionálni”
– árulta el a beálló.
Az ÉRD-re mozgalmas napok várnak a bajnokságban, hiszen március 23-án a Győri Audi ETO KC vendégeként, március 26-án a Dunaújvárosi KKA vendégeként lép pályára, majd 31-én a DVSC-SCHAEFFLER-t fogadja az ÉRD Arénában.

