Meglepetés e költemény
Mint Daróci Lajosné irodalomszervezőtől, az IRKA főszerkesztőjétől megtudtuk, klubjuk hétfő reggel - immár hagyományosan - ellátogatott az Érdligeti Általános Iskolába, ahol a vers, a zene és a tánc összefonódását bemutató műsorral kedveskedtek a 7-8-os diákoknak.
"Hangosnapot" hirdettek tagjaiknak, akik tetszés szerint saját verseiket, vagy klasszikusokat olvashattak fel és rögzíthettek telefonjuk segítségével. Ezeket egy csokorba gyűjtik, így mindenki meghallgathatja a másikét.
12-én, kedden, klubnapot tartanak, saját körben, hogy a tagok megismertessék egymással saját költeményeiket, írásaikat. Rákövetkező nap, szerdán, részt vesznek a Csuka Zoltán Városi Könyvtár által rendezett felolvasóesten, amelynek vendége Baka Györgyi és Büki Attila lesz.
Csütörtökön Esterházy Péter születésnapjára emlékeznek az irkások.
A városi könyvtár a már említett felolvasóesten kívül - amire minden érdeklődőt szeretettel várnak a Hivatalnok utcában, 17 órától - egyéb programokat is szervez: 12-én, kedden, húsvétváró foglalkozást tartanak a kicsiknek, és lesz egy igazi csemege is, a "Posztolj egy verset!" - válasszák ki kedvenc magyar versüket, másolják le (olvasható kézírással) vagy nyomtassák ki, és a verset juttassák el a könyvtárba, a könyvtárosok pedig április 11–14. között feldíszítik a beérkezett versekkel a könyvtár ablakait.


