Márton napi lámpás felvonulás az Esztergályos utcában

November 11-én Márton napi lámpás felvonulást szervez az Érdnyugat Egyesület 18 és 20 óra között. A résztvevők a Festő utca és az Esztergályos utca sarkáról indulnak és a Napközis Táborhoz érkeznek, ahol teával, kakaóval és kaláccsal vendégelik meg őket a szervezők.

Márton-nap minden év november 11-én van, mely a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez és advent közeledtéhez kapcsolódó néphagyomány. Az ókori időkben november 11. a téli időszak időszak első napjának számított.

A szervezők tájékoztatása szerint a sétán a gyerekek a lovon ülő "Szent Mártont" követve, lámpásokkal sétálnak és énekelnek majd. A séta végén tűzet gyújtnak és, megsimogatják a lovakat. Az Érdnyugat Egyesület a napközis táborban vendégül látja a séta résztvevőit, egy pohár teára vagy kakakóra és kalácsra, de a környezetvédelem érdekében azt kérik, hogy mindenki vigyen magával bögrét. 

"A lámpások a jóság ki nem alvó fényét jelképezik. A lámpásokat ilyenkor minden gyerek maga készíti, szülei segítségével, vagy az óvodában, iskolában, általában PET palackból, és ledes mécsesből."

Az esemény IDE kattintva érhető el.