Light Friday Érden

November 5. péntek a “Light Friday” napja! Immár harmadszor ad a rendőrség akciósan láthatóságot javító közlekedésbiztonsági eszközöket. Érd ezúttal is csatlakozott a kezdeményezéshez és az érdi rendőrök a főtéren osztották ki ezeket a láthatóságot javító eszközöket.

 

"A Látni és látszani kampány második részéhez érkeztünk, amikor már konkrét helyszínekre megy ki az Érdi Rendőrkapitányság állománya és ajándékokat osztogat a járókelőknek." – fogalmazott Kürti István, az Érdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője. A Főtéren egy érdi óvódai csoport is jelen volt, láthatósági mellényt és csattintót kaptak, illetve megmutatták nekik, hogyan kell gyalogosként szabályosan átmenni a gyalogátkelő helyen.

A rendőrség igyekszik minden korosztályt megszólítani. Kürti István kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy viseljük is ezeket a láthatósági eszközöket éjszaka, illetve korlátozott látási viszonyok között, a kresz ezt elő is írja lakott területetn kívüli útszakaszokon. Kürti István hozzátte, hogy lakott területen is viseljük.

 

forrás: Érdi Tv