Kutat adtak át a víz világnapján

Közkutat adtak át az Érd és Térsége Víziközmű ófalusi telephelyének közelében a víz világnapja alkalmából. Csőzik László polgármester szerint a szimbolikus ajándék kicsit nosztalgikus, hiszen évekkel ezelőtt az utcák még tele voltak hasonló közkutakkal.

 

„Egy olyan helyen van a közkút, ami egyre jobban felértékelődik, hiszen a gát mellett sokan kirándulnak, bringáznak, futnak, kutyát sétáltatnak. Ez egy alternatív helyszínné vált. Nagyon látogatott ez a rész is és úgy gondolom, különösen a tavaszi, nyári időszakban még népszerűbb lesz”

– húzta alá Csőzik László, Érd polgármestere, megjegyezve külön örül annak, hogy a kút mellé egy padot is kihelyeztek.

fotó: Gárdos Attila

A közkút bár ránézésre olyan, mint társai, azért a kultúrát sem felejtették el a készítők, így a hagyományos egyszínű helyett a most átadott kút egy sast formál, melyet az ÉTV egyik munkatársa készített.

Lanku Ildikó, az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett, a szolgáltató minden évben nagy hangsúlyt fektet a víz világnapi rendezvényekre, eseményekre. Kifejtette, a közkút ötlete is onnan jött, hogy bár a területet sokan látogatják, a közelben nincs ivóvízvételezési lehetőség.

Az ügyvezető elmondta, a szerény anyagi lehetőségeik miatt úgy döntöttek, nem hagyják veszni a még felújítható és működőképes kutakat.

fotó: Gárdos Attila