Kuriózummal kezdett a Spartacus

Ritka alkalmak egyike, de két csarnokban, 7 szőnyegen, 441 utánpótláskorú birkózó részvételével rendezte meg a Lakatos Gábor Emlékversenyt az Érdi Spartacus SC. A 2022-es év első birkózóviadala a korosztály és súlycsoportváltások után remek felkészülési lehetőség volt a közelgő válogatóversenyekre.

Egyéni szerződéssel, de már rendezhetnek versenyt a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola mellett megépült új birkózócsarnokban. A létesítményben az Érdi Spartacus SC szeptemberben már rendezett egy kisebb versenyt, ám január 15-én az iskola tornacsarnokát is bevonták. A négy évtizedes hagyományra visszatekintő - korábban Benta Kupa nevet viselő - Lakatos Gábor Emlékversenyen így összesen hét szőnyegen küzdhettek az utánpótláskorú birkózók.

fotó: Domonkos Bálint

A versenyt megtisztelte jelenlétével dr. Aradszki András Érd országgyűlési képviselője, dr. Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, a verseny fővédnöke, Lengyel Péter a Sport Bizottság elnöke, dr. Hegedűs Csaba a Nemzet Sportolója és századik olimpiai bajnokunk, Pál Szabolcs a Magyar Birkózószövetség Bíró Bizottságának elnöke, Kozma Zoltánné a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatója és Pintérné Bernyó Piroska a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

Mivel a viadal az év első eseménye a sportágban és az új év korosztály- és súlycsoportváltozásokat hoz magával, ilyenkor a birkózóknak különösen fontos, hogy minden lehetőséget megragadjanak és megismerjék idei riválisaikat. Pláne, hogy néhány hét múlva tartják az év válogatóversenyeit, amelyekből a korosztályos válogatottakba, onnan pedig akár az Európa-bajnokságra is eljuthatnak a legtehetségesebbek.

Ezt kihasználva összesen 441 birkózó nevezett a Lakatos Gábor Emlékvrsenyre, melyből mintegy félszáz a házigazda egyesületet képviselte, míg Csehország, Szerbia és Szlovákia hét klubot delegált.

Tar Mihály az Érdi Spartacus elnöke kiemelte, hazánkban mindössze két alkalommal - akkor is kültéren - rendeztek hét szőnyegen versenyt.

“Úgy érzem, ez egy jó felkészülési lehetőség, amely nagyban segíti a következő hetek tétversenyeit”

- hangsúlyozta Tar Mihály, aki szerint Kaszás Elza kadet-, Jakab Dániel serdülőválogatott lehet idén. A Végh-testvérek, Artúr és Richárd az U23-as, Dénes Mercédesz pedig a felnőtt női Európa-bajnokságon indulhatnak, de rajtuk kívül is még néhányan kivívhatják a válogatott meghívót.

fotó: Domonkos Bálint

Az erre való felkészülés is jól sikerült az érdieknek, hiszen a házigazda egyesület indulói tizenkét arany-, tizenhárom ezüst- és huszonegy bronzérmet szereztek.

A viadalon az óvodás, gyerek II, gyerek I, diák II, diák I, serdülő, kadet és junior korosztály sportolói szerepeltek. A legkisebb korosztályban a területi olimpiára készülő Batthyány Sportiskolai Általános Iskola grundbirkózói színesítették az Érd Kupa programját, ahol nyolc arany-, nyolc ezüst- és tizenkét érdi bronzérem született. Jó néhány iskolai karantén és betegség ellenére az Érdi Spartacus versenyzői összesen négy arany-, öt ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek.

A hazaiak közül a legkisebbek versenyében Posztobányi Szabolcs arany-, a gyerek II-esek között Marcinkovics-Kovács Zekő ezüst-, Cseke Attila, Sugó Kristóf, Szilágyi Kornél, Póka Dániel és Szilágyi Dávid bronzérmet szerzett.

A diák II-es fiúk szabadfogású versenyében 38 kilogrammban Marcinkovics-Kovács Zekő harmadik, 42 kilogrammban Csuka Levente második helyen végzett.

Diák I-es korosztályban a lányoknál Csuka Letícia 50 kilogrammban a legjobbnak bizonyult, Szenicza Emma 62 kilogrammban, Narancsik Levente a szabadfogásúak 32 kilogrammos súlycsoportjában lett második.

A serdülő fiúk 48 kilogrammos versenyében Szenicza Nimród és Narancsik Bence egyaránt bronzérmet szerzett. A Lakatos Gábor Emlékverseny Ferara Kft. kupáját a 75 kilogrammban diadalmaskodó Jakab Dániel vihette haza. Bori Richárd 41 kilogrammban ötödik helyen végzett.

fotó: Domonkos Bálint

Kadet korosztályban a kötöttfogásúaknál 92 kilogrammban Gyenes Bence ezüstérmes lett, míg az 57 kilogrammos nők között Kaszás Elza a dobogó legfelső-, Baljer Kitti a legalsó fokára állhatott fel.

Tar Mihály emlékeztetett, január 22-én újabb eseményt tart az egyesület, amikor a szumósok számára rendezik meg az Érd Kupát, amely három korosztálynak (U12, U16, U18) magyar bajnokság, másoknak Eb-re való válogatóverseny lesz. Azonban miután több nemzeti szövetség (a német és az orosz) a koronavírus-járvány helyzetre való tekintettel visszamondta a részvételt, ezért az Európa Kupát egy későbbi időpontban és vélhetően más helyszínen tartják meg. Ennek ellenére így is több országból érkezhetnek szumósok Érdre.

Grundbirkózás eredmények:
1. helyezett:
Kuminka Milán, Horváth Zoé, Vajna Nóra, Sátrai Lilla, Márfi Zalán, Kula Bence, Hudák Lóránt, Sinogli Erik
2. helyezett: Reszegi Bence, Szép Ádám, Sátrai Levente, Briák László, Pagonyi Gergely, Hudák Ádám, Újlaky Dániel, Győrfy Gábor
3. helyezett: Králik Milán, Szentes Jázmin, Juhász Luca, Loskai Levente, Simurda Gábor, Posztobányi Dominik, Kálnai Marcell, Márfi Milán, Süvöltős Annabella, Králik Zalán, Kovács Tamara, Sátrai Ákos