Két "Lélekhíd" a kárpátaljaiakért

A ZeneVarázslat Mozgalom, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Református Szeretetszolgálat országos programot hirdetett, "Lélekhíd" elnevezéssel, amihez a Lukin AMI is csatlakozott.  Két hangversenyt rendeztek, illetve rendeznek pénteken, a kárpátaljaiak megsegítésére.

Az országos kezdeményezés keretében a részt vevő zeneiskolák a kárpátaljaiak javára adnak koncertet.  A Lukin Alapfokú Művészeti intézmény is csatlakozott a programhoz: ma tartották énekversenyüket a Bolyai iskolában, ezt követően pedig zongorakoncertet adnak tanítványaik az Epicentrum Rendezvényközpontban.

Az adományokat a kihelyezett dobozokban a koncertek végéig várják, a bevételt a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fősikola közreműködésével továbbítják. 

A zeneiskola két épületében egyébként már április 1-jén kihelyeztek adománygyűjtő dobozokat, az oda érkező összegeket is továbbítják.