Jégkorong: hátrányban az érdiek a bronzpárharcban
Pedig jól kezdte a meccset a Kárpáti Farkasok, hiszen negyedóra után Kuminka Zsombor révén vezetett, de az első harmad végén egyenlítettek a székesfehérváriak.
David Minárik érdi tanítványai azonban a második felvonásban is jól teljesítettek, Kuminka második gólja után pedig Molnár Botond találatával a 28. percben már 3–1-re vezettek a vendégek, de az Ifj. Ocskay Gábor NJA még a záró harmad előtt egyenlített, majd az 53. percben fordított és 4–3-ra megnyerte a bronzcsata első felvonását.
„A játéktudás mindkét oldalon egyenlő volt. A bátor szív tett különbséget a két csapat között. A Fehérvárból hiányzott néhány kulcsjátékos, de a többiek a jég minden egyes szegmenséért megküzdöttek. Megmutatták, hogyan kell egy Playoff meccsen játszani. Tisztelet és gratuláció a fehérvári játékosoknak a győzelmükért!” – értékelte a mérkőzést David Minárik a klub honlapján.
U16 I. csoport, 3. helyért
Ifj. Ocskay Gábor NJA–Kárpáti Farkasok 4–3 (1–1, 2–2, 1–0)
A Kárpáti Farkasok gólszerzői: Kuminka Zs. (15., 22. perc), Molnár B. (28. p.)
Az U14—es korosztályban a Kárpáti Farkasok A csapatának betegségek miatt elmaradt az UTE A2 elleni mérkőzése az 5-12. helyért rendezett helyosztón, míg a B-csapat a 36-39. helyért idegenben győzte le 2–1-re a Jégoroszlánokat.
U14 V. csoport, 36-39. helyért
Jégoroszlánok–Kárpáti Farkasok B 1–2 (0–1, 1–0, 0–1)
Az érdi jégkorongozók U12-esei a kék bajnokságban az Óriások JSE-vel csaptak össze, emellett részt vettek a nyolcadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Steel Bull Cupon Dunaújvárosban, ahol a Kárpáti Farkasok egészen a döntőig menetelt, ahol vereséget szenvedett az UTE-tól, de a torna legjobb csatárának az érdi Molnár Botondot választották.
Az U10-esek a piros bajnokságban, az U8-asok a kék és a piros bajnokságokban játszottak egyaránt négy-négy mérkőzést az Érdi Jégcsarnokban.
