Hidegfronttal indul a hétvége
Esővel, záporokkal, helyenként viharos erejű széllel indul a hétvége. Az előrejelzések szerint szinte egész nap ez lesz a jellemző, este azonban már csak az ország keleti és déli részein lesz csapadék. A déli-délnyugati napközben az északnyugatira fordul, erős, viharos széllökések várhatók országszerte. A csúcshőmérséklet 12 és 21 fok között alakul.
Vasárnap felszakadozik a felhőzet, elszórtan előfordulhatnak kisebb záporok. Továbbra is marad az erős északi-északnyugati szél, a hőmérséklet visszaesik, hajnalban akár fagy is lehet. A kora reggeli órákban -2, +7, napközben 10-16 fokot mérhetünk.
Hétfőn az ország nagy részén napos-felhős időre van kilátás, záporokra már csak a keleti országrészben lehet számítani. A szél alig veszít erejéből, és a hűvös is megmarad. Hajnalban újra fagypont közelébe esik vissza hőmérsékelt, délután 11-16 fokot mérhetünk majd.

