Hatalmas a fagykár

Akár százszázalékos is lehet a fagykár a korai sárgabarack-ültetvényeken, csak a később érő fajtákon maradt valamennyi. A cseresznye 40-50 százalékban fagyott el, az őszibarack pedig minimális termést hoz az idén - mondta el az ÉrdFM 101.3-nak Kávrán Tibor gyümölcstermesztő.

Ez az év túltesz mindenen - fogalmazott a Kávrán gyümölcsöskert tulajdonosa, aki elmondta azt is: tavaly sem volt jó termés, már de most kiegyeznének azzal is. Az őszibarack tekintetében megjegyezte: senki nem emlékszik rá, hogy ilyen minimális lett volna a termés. 

Ha rossz idők járnak a gazdákra, az bizony az árakon is meglátszik: az biztos, hogy drágább lesz a gyümölcs idén nyáron, de hogy mennyivel, azt megjósolni nem lehet.

– Hogy mekkora áremelkedéssel számolhatunk, azt még nem tudni, mivel a hazai árak attól is függenek, hogy milyen mennyiségű gyümölcs érkezik külföldről. Ott is voltak fagykárok, de még nem tudunk pontos adatot. Egyébként idén akkora a terméskiesés, hogy ezt áremeléssel nem lehet behozni. Nekem négy őszibarack-ültetvényem van, abból kettőn nincs termés, a harmadikon 15, a negyediken 25-30 százalékos. Nincs az az ár, ami ezt kompenzálni tudná – jegyezte meg Kávrán Tibor.

Ami megoldást jelenthetne, az a biztosítás, csakhogy a piaci alapúakat a biztosítók sorra felmondták (a tavalyi fagykárok után), az állami kárenyhítési alapból kapható összeg pedig a kiesett bevétel 15-20 százalékát ha fedezi - pedig ha a gyümölcsös hasznot nem is hoz az idén, a növényvédelmi és egyéb munkákat ugyanúgy el kell végeznie a tulajdonosnak, mint amikor roskadásig tele vannak  fák.