Hamarosan járható a Murányi utca
László Ferenc, Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának kommunikációs vezetője arról tájékoztatta az Érd FM-et, hogy az aszfaltozási program tovább folytatódik, a következő hetekben sor kerül az Orvos, a Péter, a Liliom, valamint a Badacsonyi utcákra, és a Narancsfa, valamint a Nyírfa utcák hiányzó szakaszát is leburkolják.
A kommunikációs vezető elmondta, hogy az aszfaltozással egyidejűleg folyik a járdaépítési projekt is, az ÉKFI munkatársai a Karolina utcában dolgoznak. A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény mellett, a Felső és az Alsó utcát kötik össze díszkővel.
A Kálvin téren tavaly év végén sürgősen ki kellet bontani egy meghibásodott kábel miatt a járdát, amit most javítanak ki.
László Ferenc beszélt még arról is, hogy a NIF Zrt. beruházásában március 7-én megkezdik a Tolmács utcai P+R parkoló kivitelezését. A beruházás várhatóan július 15-én zárul. A fejlesztés részeként egy 47 férőhelyes parkoló valamint egy 44 férőhelyes kerékpártároló épül, a kivitelezés ideje alatt korlátozzák majd a forgalmat.

