Figyeljünk tavasszal is a sünökre!

Petró Krisztinát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület érdi tagja arról számolt be az Erdmostnak, hogy a hűvösebb tavasz miatt sok süni kerül veszélybe. Ha olyan sündisznót látunk, amelyeik szemmel láthatón nincs jól, vigyük el egy sümmentő központba.

Petró Krisztina elmondta, hogy a sünöknek egyáltalán nem tesz jót ez az átlagosnál hűvösebb tavasz. Több bejelentést is kaptak, félhalott állapotban lévő sünökről, mert a nagy hidegben nem találnak élelmet.

"Ugyanakkor este, éjszaka, amikor őt leginkább aktívak, még olyan hideg van, hogy élelem hiányában ezek az állatok visszahibernálódnak.  Emiatt le vannak gyengülve, soványabbak a kelleténél és a márciusi ébredés után nem tudják kellőképpen összeszedni magukat."

Mivel nem találnak gilisztát, bogarakat, csigákat, melyek fogyasztásával megfelelő állapotban kerülnének, így akár el is pusztulhatnak, ha nem kapnak segítséget.

"Kérünk szépen mindenkit hogyha ilyen sünnel találkoznak,amelyik dülöngél a kertben, látni rajta hogy félhalott akkor azt szedjék össze és vigyék el a sünmentő központba, hogy ott némi segítséggel megfelelő állapotba hozzák őket."