Ezer gyümölcsfát és többszáz rózsatövet osztottak Törökbálinton

A hagyományokhoz hűen idén is gyümölcsfákat és rózsatöveket osztottak Törökbálinton, ahol a tervezett mennyiséget két részletben kapták meg az igénylők.

Mint Elek Sándor, Törökbálint polgármestere közösségi oldalán ismertette, az osztás alatt kiemelten figyeltek rá, hogy járványügyi szempontból senkinek ne veszélyeztessék az egészségét, ezért ezúttal a faigénylést regisztrációhoz kötötték, így szombaton először azok vehették át növényeiket, akik már tavasszal regisztráltak.

Elek Sándor tudatta azt is, az akcióban a kedvezőtlen körülményektől függetlenül is ezer gyümölcsfával és többszáz rózsatővel lett gazdagabb a település.

kiemelt kép: facebook.com/eleksandorpolgarmester