Európa-szerte ismert alkotó kiállítása nyílt a Galériában

November 20-ig tekinthető meg Krajcsovics Éva Európa-szerte ismert festőművész több mint harminc alkotásból álló kiállítása az Érdi Galériában.

Mint Kéri Mihály, az Érdi Galéria művészeti vezetője emlékeztetett, Krajcsovics Évának évtizedekkel ezelőtt már volt egy kiállítása Érden, amikor a '70-es években kezdő művészként mutatta be alkotásait a nem sokkal korábban átadott Szepes Gyula Művelődési Központban. Most pedig már magasan jegyzett festőként tért vissza.

„Természetesen mindenkinek ajánlom ezt a tárlatot, de elsősorban azoknak, akik szeretik a nonfiguratív festészetet – mert itt most az látszik –, másrészt azoknak ajánlom, akik szeretik a minimális, nagyon érzékeny kifejezésmódot a festészetben”

– húzta alá Kéri Mihály.

A művészeti vezető ismertette azt is, a tárlaton Krajcsovics Éva pandémia alatt, az elmúlt másfél évben készített művei tekinthetőek meg.

„Krajcsovics arról nevezetes a magyar festészetben és azért figyelemreméltó, mert egy olyan érdekes hangot üt meg, ami még árnyalatban sem hasonlítható senki máshoz a magyar kortárs képzőművészetben és olyan magas színvonalon teszi ezt, amely ritkaság számba megy”

– fogalmazott Kéri Mihály.

„A Galériának és Érdnek is megtiszteltetés, hogy Krajcsovics Éva itt van Érden, a galéria falain. Meggyőződésem, hogy ő a kortárs magyar festészet élvonalába tartozó művész, akit nem csak Magyarországon jegyeznek nagyon magas szinten, hanem Európában is”

– húzta alá.

Elmondta azt is, a kiállítások berendezésébe általában bele szokott szólni, de ezúttal – Krajcsovics Éva erős személyisége miatt – nem tette meg, mert az alkotó határozta meg a képek helyét, sorrendjét és harmóniáját.

„Látszik is, hogy viszonylag szellősen van megrendezve a kiállítás, amit szeretek, mert fontos, hogy minden képnek legyen saját tere és itt most ez meg is történt” – mondta Kéri Mihály.

Krajcsovics Éva művészetével kapcsolatban a művészeti vezető kifejtette, az egyre inkább elterjedt minimális kifejezésmód arra törekszik, hogy az adott témát a lehető legkevesebb eszközzel fejezze ki a vásznon, de ha megvizsgáljuk a képeket, látható, hogy valami apró téma mindegyikben megtalálható.

„Nem lehet csak úgy végigmenni ezen a kiállításon. Itt meg kell állni egy-egy kép előtt és átgondolni azt, hogy mi végre tette ezt a festő. Ezt meg kell fejteni. Azt azért látjuk, hogy a képeknek van kisugárzása. Olyan finom tört színeket használ, hogy van egy megmagyarázhatatlan kisugárzásuk és valamilyen melankólikus érzést terjesztenek”

– emelte ki Kéri Mihály.

Krajvcsovics Éva kiállítása november 20-ig tekinthető meg az Érdi Galériában!

kiemelt kép: Gárdos Attila