Érd felkészült a menekültek fogadására

Már két teremnyi adomány gyűlt össze a szociális gondozó központban és fuvar tekintetében is kaptak felajánlásokat, számol be róla közösségi oldalán Csőzik László.Az eddig összegyűlt adományokat az ungvári kórháznak juttatják el.  A szociális gondozó központ felkészült a menekültek fogadására.

"Érd polgárai nap mint nap példát mutatnak szolidaritásból, együttérzésből, tenniakarásból: már két teremnyi adományt gyűlt össze városunk szociális gondozó központjában, a Topoly utcai épületben. Kollégáim rengeteg tartós élelmiszert, tisztitószert, baba- és gyerekápolási terméket raktároztak el arra várva, hogy a következő napokban eljuttassuk Kárpátáljára."-írja Csőzik László. A polgármester azt is megemlíti, hogy fuvar tekintetében is kaptak felajánlásokat.

Mint írja, telefonon egyeztetett Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével, mire van szükségük, illetve hogyan tudják az adományokat eljuttatni a kárpátaljai városba, odaát kit tudnak segíteni abban, hogy a rászorulók átvehessék az érdiek küldeményeit. Az eddig összegyűlt adományokat az ungvári kórháznak juttatják el, amit pedig a következő napokban gyűjtenek az érdiek, azt Beregszászba küldik majd.

Csőzik László arról is beszámol, hogy a szociális gondozó központ felkészült a menekültek fogadására, több mint hatvan személyt tudnak – ha kell, azonnal – elszállásolni úgy, hogy közben az idősek ellátása zavartalan marad. Hozzáteszi, ha szükséges, a Topoly utcában további helyiségeket készítenek elő a menekülteknek, de más épületekben is tudjuk őket fogadni Érden.

A polgármester azt is megosztotta követőivel, hogy egy kijevi család már menedékre is lelt a Topoly utcai központban: "a fotón látható Natalija, illetve lánya, unokája és a kutyusuk autóval menekült el a Putyin hadserege által ostromlott Kijevből, és az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány jóvoltából került hozzánk. 14 órát vártak a határnál, hogy átjuthassanak. Terveik szerint néhány napon belül továbbállnak Németországba, mert menedéket kapnak attól a német cégtől, amelynek a hölgy Ukrajnában az alkalmazottja volt." Natalija azt mesélte, folyamatosan kapcsolatban áll az ukrán fővárosban rekedt rokonaival: a városban áldatlan állapotok uralkodnak, az emberek jórésze behúzódott a metróba a harcok elől, illetve nagyon sokan fegyvert fogtak és kitartanak a hódítókkal szemben.