Épül a szolgáltatóház Törökbálinton
Hosszú előkészítő munka és többszöri áttervezés után hamarosan megkezdődik a Raktárvárosi út és a Nádasdy Tamás utca kereszteződésénél található 8300 négyzetméteres szolgáltatóház építése Törökbálinton, amely az év végére készül el és 2022 elején nyithat meg – számolt be róla a település honlapja.
A beruházótól kapott tájékoztatás szerint a szolgáltatóház a korábbi tervekhez képest 50%-kal kisebb, környezetbe illeszkedő épületet valósít meg, melyben áruház, drogéria és szolgáltató funkciók lesznek. További 3000 négyzetméternyi terület még bérbeadható, míg a vásárlókat egy kétszintes parkolóházban 143 parkoló várja. Mint írják, a modern gépészeti és építészeti megoldások alkalmazásának következtében az épület teljesíti a közel nulla energiaigény szükségletre vonatkozó elvárásokat is.
A tervek szerint a szolgáltatóház és környezet 2021 végére készül, ám a bérleményeket csak ezután rendezik be, így várhatóan 2022 első negyedévében nyithat meg.
