Egy órával kevesebbet fogunk aludni a hétvégén
Meddig kell még átállítanunk az órát?
Az Európai Parlament még 2019-ben megszavazta az óraátállítás eltörlését. Akkor úgy nézett ki, hogy utoljára 2021 októberében kell majd a mutatókat az óránkon átállítanunk. Az EP-nek azonban az óraátállítás eltörléséről a tagállamokkal is kellett volna egyeztetnie, ami a járvány miatt elmaradt, így továbbra is tekergetnünk kell a mutatókat. Hogy meddig, még nem lehet tudni – az egyes tagországoknak ugyanis arról is dönteniük kell, a nyári vagy a téli időszámítást választják-e, és ha nagyon összevissza lesz, az sem jó, mert akkor az EU-ban zűrzavar lenne. Az óraátállítás eltörléséről az európai uniós polgárok egy konzultációban mondhatták el a véleményüket, amelyben a 4,6 millió válaszoló nyolcvan százaléka az óraátállítás megszüntetésére szavazott.
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót. A szervezők arra kérik a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést és kapcsolják le a világítást.
Érd idén is csatlakozik a Föld órája kezdeményezéshez: szombaton este fél kilenc és fél tíz között lekapcsolják a fényeket a Múzeum sétányon, a főtér és Felső utca közötti szakaszon.
A nemzetközi kezdeményezés azért jött létre 16 éve, hogy összehozza az embereket, és közösen tegyünk lépéseket a fenntartható életmód felé. A szimbolikus akció célja mindig az volt, hogy az összefogás erejével pozitív környezeti változásokat érjünk el - írják a WWF oldalán.
A kezdeményezéshez csatlakozhatnak városok, de magánszemélyek is: március 26-án 20:30-tól egy órára te is oltsd le a világítást, és kapcsolj ki otthonodban minden elektronikus berendezést, ezzel kifejezheted támogatásodat természeti értékeink megóvásáért. Csatlakozni itt lehet.
A Föld órájához eddig az alábbi városok csatlakoztak: Balaton, Bejcgyertyános, Bonyhád, Budapest , Debrecen, Dunaújváros, Érd, Gödöllő, Gyömrő, Gyöngyös, Győr, Hatvan, Kincsesbánya, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Nyírmártonfalva, Örmènyes, Pécel , Pécs, Pomáz , Ráckeve, Szabadkígyós, Szigetmonostor, Tata, Torony, Újkígyós, Vértesboglár és Zalaegerszeg.

