Ecsettel készített makrofotók

Nagyszalóki András (Poly-Art) alkotásaiból nyílt kiállítás július 1-jén a Komplex Szociális Intézményben. A Poly-Art kötelékében alkotó művésznek ez az első önálló kiállítása, bár csoportos tárlatokon már találkozhattunk a képeivel, illetve a Poly-Art által kiadott könyvekben az illusztrációival.

Nagyszalóki András képeit ismerhetik azok, akik voltak már a Képzőművészek Érdi Közössége kiállításain, vagy a Poly-Art által kiadott könyvekben találkozhattunk az illusztrációival, de - ahogy Szűcs Gábor alpolgármester a kiállítás megnyitóján elmondta - ez az első önálló tárlata.

„Most végre önállóan is a nagyközönség elé járult, így még többen ismerhetik meg magabiztos technikáját, egyedi stílusát. Alkotásain érezhető eredeti szakmájának, tipográfusi és alkalmazott grafikusi képzettségének tapasztalata, a szentendrei és érdi képzőművésztársak hatása, de leginkább a saját szárnyaló képzelete. Tájképei és jelképekkel tűzdelt, az elmét alaposan megdolgoztató munkái egyaránt arra késztetnek, hogy ne csak a külvilágra, közvetlen környezetünkre tekintsünk más szemmel, de befelé, a lélekre és a képek által kiváltott érzelmekre is jobban figyeljünk” - hangsúlyozta Szűcs Gábor.

Szilaj Krisztina tagintézmény-vezető köszöntője után Kiss Sándor beszélgetett a nyomdászból lett festőművésszel.

A kiállításmegnyitón Boda Evelin Nikolett, a Batthyány iskola diákja szavalt, majd a Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskola diákjai, Krencz Dóra és Sinkó Nikoletta léptek fel.

A kiállítást július 31-ig lehet megtekinteni, szerdánként 18–20 óra között (az intézmény a Tállya utca felől közelíthető meg).