Bősz Anett: közös feladat a Benta-patak védelme
A Benta-patak Biatorbágy nyugati részén ered, és Százhalombattánál folyik a Dunába.A patak völgye legelői, ritka fűzfacsoportjai és a lassú kiszáradás ellenére még megtalálható vizenyős rétek miatt védett. Érd környékének egyik legszebb tája a Benta-patak szurdokvölgye.
Bősz Anett elmondta, hogy a tárnoki szakaszon a mederkarbantartás és kotrás több mint 10 évvel ezelőtt volt utoljára, holott tíz évente kötelező volna, de csak "halvány ígéretek" voltak erre a hatóságoktól.
"Közösen lehetőség lenne a megfelelő mederkarbantartásra és tudatossággal akár kicsi vízlépcső építésre, amivel Tárnok közvilágítását el lehetne látni. A kisebb vízi erőművek hozzájárulhatnak a fenntarthatóságoz. Fontos lépés volna az is, ha rendeződnének a hatáskörök, mert akkor nem történhetne olyan például, hogy a hatóság részéről elmarasztalás érkezik egy önkormányzathoz, hogy jószándékú emberek karbantartják és lekaszálják a patak partját." - magyarázta Bősz Anett.
Az országgyűlési képviselő a patakban élő állatok védelme érdekében is szót emelt, s szorgalmazta, hogy mihamarabb tegyék rendbe a patakot és környezetét.

