Az egyik lezárta, a másik a sűrűjében van, a harmadik nemsokára kezdi

Lezárták a versenyszezont az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai, miközben a Kárpáti Farkasok U18-as jégkorongozói már hét mérkőzésen túlvannak az idei szezonban, a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának bébi korosztálya pedig hamarosan nekivág az idénynek.

Az Érd FM 101.3 Playoff című sportmagazinjának legutóbbi adásában Baloghné Papp Ildikó, az Érdi Torna Club akrobatikus torna szakosztályának vezetője mesélt a mögöttünk hagyott és az előttünk álló időszakról.

Sikeres volt a nyári toborzás és közel félszáz gyermekkel tudta elkezdeni a felkészülést az új idényre a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztálya, amelyet a nyáron új alapokra helyeztek, miután több korosztály is távozott.

A Playoff legutóbbi adásában Garádi András vezetőedző beszélt a felkészülésről és az előttük álló feladatokról.

Bár csupán az idei szezonra alakult meg, máris letette névjegyét bajnokságában a Kárpáti Farkasok U18-as korosztálya, amely hét mérkőzés után három győzelemmel és négy vereséggel hatodik helyen áll a tabellán.

Az együttes szerepléséről Fekecs Norbert, az U18-as csapat vezetőedzője beszélt.

 

fotó: Domonkos Bálint/archív