Az AVL hosszú távra tervez Érden

Március első napjaiban lezárul a beköltözés az AVL új, érdi központjába. A vezetőség arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy ne csupán a munkahellyel, hanem a várossal is megismerkedjenek az itt dolgozók.

Februárban elkezdte birtokba venni érdi épületét az AVL. A költözést négy szakaszban bonyolították le, és várhatóan március első napjaira be is fejezik. Mint Dirk Janetzko ügyvezető lapunknak elmondta, az irodaházban a jól felszerelt, kényelmes irodák mellett önkiszolgáló éttermet és kávézót is kialakítottak, márciustól pedig a fitness- és relax-szobákat is használhatják a munkatársak. „Hogy minél hamarabb otthon érezzék magukat, egy könyvecskét állítottunk össze számukra, amelyben nemcsak az irodaépületről találhatók meg a legfontosabb információk, hanem a fő érdi nevezetességekről, éttermekről, kávézókról is” - tette hozzá az ügyvezető.

Az új épületet háromszázötven kollégára tervezték, a munkaerő-toborzás folyamatos (aktuális álláshirdetéseik a https://jobs.avl.com oldalon találhatók). „Nagy örömmel fogadjuk, ha érdi vagy a közeli településeken lakók pályáznak hozzánk, bízunk benne, hogy ők is felismerik annak az előnyét, hogy egy multinacionális cégnél dolgozhatnak, anélkül, hogy hosszú időt kellene minden nap azzal tölteniük, hogy Budapestre ingáznak” - jegyezte meg Janetzko.

A jelenlegi vírushelyzetben a kollégák jórészének biztosítják az otthoni munkavégzés lehetőségét, azoknak pedig, akiknek munkájuk jellege folytán be kell jönniük, vagy ők maguk döntenek úgy, hogy az irodában dolgoznak, be kell tartaniuk a vírusveszély miatt bevezetett előírásokat: hőmérsékletmérés a belépésnél, maszkviselés a közös helyiségekben, gyakori kézfertőtlenítés. Fentiek mellett az irodákban, éttermekben, közös helyiségekben kötelező tartaniuk egymástól a másfél méter távolságot. „Feltüntettük, hogy egy-egy helyiségben hányan tartózkodhatnak egyszerre, az étteremben csökkentettük a székek számát, a kávézóban pedig most nincs lehetőség a helyben fogyasztásra, és csak bankkártyával lehet fizetni, az érintkezések csökkentése érdekében” – tette hozzá.

Az ügyvezetőtől megtudtuk azt is: nagyon örülnek, hogy végre Érden lehetnek, és a visszajelzések szerint a munkatársak is jól érzik itt magukat. „Büszkék vagyunk arra, hogy cégünk hozzájárulhat a város fejlődéséhez, és munkalehetőséget teremtünk az érdi és környékbeli lakosok számára. Bízunk benne, hogy vírushelyzet elmúltával részt vehetünk majd a városi rendezvényeken, egyben a város életében, és reméljük, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk az itt élőkkel” - hangsúlyozta. 

És ha már a személyességről van szó. Csőzik László polgármester is megerősítette: kiváló a kapcsolata az AVL-lel. „Személyesen jó kapcsolatom van Janetzko úrral, akivel legutóbb a múlt héten találkoztunk – mondja. – Egyeztetéseink folyamatosak, a használatba vételi engedély kézhez vétele után elsők között látott vendégül. Közösen jártuk végig az elkészült fejlesztési központot. Ígéretet tettem arra, hogy az önkormányzat és a városi közszolgáltatók – ahogy eddig, a jövőben is – minden segítséget meg fognak adni, hogy az idetelepülő AVL és valamennyi munkavállalója komfortosan, otthonosan érezze magát városunkban” – tette hozzá a polgármester.

Az AVL egyébként nem titkoltan hosszú távra tervez Érden: szeretnének felhúzni egy másik irodát és további funkcionális épületeket is - ezzel párhuzamosan növelnék az itt dolgozók létszámát. 
 

Forrás: Érdi Újság - Ádám Kata