Az agglomeráció kerékpáros úthálózatáról is tárgyaltak a MÖSZ-ülésen
Szentendrén tartotta decemberi ülését a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, ahol Csőzik László, Érd polgármesterének beszámolója szerint az agglomerációs települések mostoha sorsa volt a fő téma, melynek egyik eleme a településeket összekötő kerékpáros úthálózat hiánya.
Mint közösségi oldalán a polgármester beszámolt róla, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége január 12-én Érden ülésezik.
Csőzik László azt írta, a MÖSZ ülésén a kormányzati forráselvonások mellett az agglomerációs települések mostoha sorsa volt a fő téma a polgármesterek között, különösen az, hogy milyen infrastrukturális fejlesztésekre szorulnak. Ennek egyik eleme a településeket összekötő kerékpáros úthálózat hiánya.
A polgármester bejegyzése végén megjegyezte, hamarosan beszámol a MÖSZ-tanácskozás szakmai, illetve Érdet érintő részleteiről!

