Adventi vásár lesz szombaton Érden

Kürtőskalács és forraltbor illata lengi be szombaton az érdi központot. A hagyományőrző adventi kitelepülésen mintegy 30 árus kínálja portékáit a főtéren 8 órától. Kézműves termékek, házisajtok, füstölt áruk, kézműves kozmetikumok és ékszerek közül is lehet majd válogatni egészen este 18 óráig.

Egy hét múlva már szenteste lesz, így most ünnepeljük az utolsó adventi hétvégét. Ennek apropóján Érd is gazdag programokkal készül a hétvége mindkét napján. 

Egy hete szinte folyamtos teltházzal működik a korcsolyapálya, amelyen hétköznap délelőttönként az érdi óvodások és iskolások csúszhatnak térítésmentesen, kora délutántól este 20 óráig pedig egy jelképes, 700 forintos belépőért cserében időkorlát nélkül korizhatnak az érdiek. 

Szombaton a karácsonyi jegyében pedig mintegy harminc árus részvételével igazi karácsonyi vásár lesz a főtéren, melynek középpontjában a hagyományőrzés áll, s ahol akár a még hiányzó karácsonyi ajándékot vagy az ünnepi menühöz illő élelmiszereket is be lehet szerezni - mondta el az ÉRD FM 101.3 reggeli műsorában László Ferenc, az érdi önkormányzat sajtófőnöke. A városházán azt remélik, hogy a vásár segít ráhangolódni a szeretet ünnepére.

Másnap pedig közös gyertyagyújtásra invitálják a városlakókat vasárnap 18 órára a Földrajzi Múzeum Kertjébe, ahol a város adventi koszorúján meggyújtják a negyedik, a szeretetet szimbolizáló gyertyát. Koncerttel is készülnek a szervezők: a Bolyki Balázs Soul&Gospel Kórus varázsolja még ünnepibbé az esemény hangulatát. Emellett teával, süteménnyel és forralt borral is megvendégelik az érdeklődőket. A rendezvény ingyenes, és bár szabadtéren tartják, a hatályos központi védelmi intézkedések értelmében csak a koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt, a védettségi igazolványokat belépéskor ellenőrizni fogják.